Hogyan dolgozom?

Pál Mónika vagyok, budapesti pszichológus. 2007 óta foglalkozom különböző pszichés problémákkal. 2010 és 2017 között Veszprémben dolgoztam, jelenleg újra Budapesten. Munkámban segítségemre vannak a kognitív, sématerápiás és humanisztikus pszichológiai elméletek és személelet, illetve saját tapasztalataim. Fontosnak tartom klienseim személyiségét, egyéni céljait, motivációit, és segítem őket a kiteljesedésüket gátló negatív gondolatok, a nem hatékony problémamegoldási módszerek átalakításában.

Az empátiának nagy szerepet tulajdonítok a folyamatban, aminek része, hogy a hozzám forduló megtanuljon saját magával szemben is valódi megértést kialakítani.

1979-ben születtem Tolna megyében, Bonyhádon. Két, a szociális munkás képzésben eltöltött év után kezdtem el a pszichológusképzést Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógia és Pszichológia Karán, ahol 2006-ban szereztem diplomát. 2013-ban elvégeztem egy tanfolyamot Havelka Juditnál (Bevezetés a pszichotraumatológiába), ahol az EMDR-módszerről kaptam információkat, illetve megerősítést ahhoz, hogy traumaszemléletű munkát folytassak.

Érdekelnek a társadalmi folyamatok, és az, ahogy a gondolkodásunk, hiedelmeink lelki jóllétünket befolyásolják. Úgy gondolom, hogy minden ember életére hatnak a családból hozott minták, hogy a szülők nagy mértékben felelősek gyerekeik boldogságáért, illetve hogy a pszichés problémák általában valamilyen, a szocializációval kapcsolatos, vagy társadalmi hatásra vezethetőek vissza.

Pszichológusként és a magánéletemben is fontosnak tartom, hogy felnőtté válva nagy részben mi magunk alakítjuk az életünket, felelősek vagyunk saját magunkért, ezzel együtt természetes, ha néha szakember segítségét vesszük igénybe.

Pszichológusi munkám során az empatikus légkör megteremtése a célom, és az, hogy klienseimet támogassam saját, önálló döntéseikben. Így ők megtapasztalják, hogy hatékonyan, biztonsággal képesek saját életük működtetésére, miközben azt is érezhetik, hogy az ülések alatt van kire támaszkodniuk.

A pszichológiai konzultációkon feltárjuk többek között a kliens gondolatainak, érzelmeinek és viselkedéseinek összefüggéseit; közösen elemezzük, hogy milyen saját erőforrásokra támaszkodhat, és mi az, amit fejlesztenie kell. Így lassan világossá válik, milyen okai lehetnek az esetleges kapcsolati, munkahelyi vagy iskolai kudarcoknak, és hogy milyen lehetőségek felé tud elindulni. Emellett foglalkozunk a gyerekkori traumákhoz kapcsolódó érzelmekkel, azok átélésével. Ezeken keresztül jutunk el oda, hogy a hozzám forduló személyisége kiteljesedhessen, szorongásai csökkenjenek, kielégítő és boldog életet élhessen.

Mielőtt pszichológushoz fordul valaki, fontos tudnia, hogy semmilyen probléma nem oldódik meg néhány alkalom alatt. A közös munka általában minimum fél éves, de gyakran több éves elkötelezést jelent. A pszichológus nem tanácsokat ad, nem mondja meg, hogy kellene élni, hanem segít abban, hogy a kliens megtalálja a saját megoldásait és merjen változtatni az életén.